Hulladékkal kapcsolatos információk 2026
Hulladékkal kapcsolatos információk!
Tisztelt Lakosság!
Az elmúlt időszakban több, hulladékkal kapcsolatos kérdés és észrevétel érkezett Táplánszentkereszt Község Önkormányzatához, amelyekre az alábbi összefoglalóval kívánunk reagálni.
Hulladéksziget (Coop bolttal szemben)
A gyűjtőkonténerek átmatricázása, illetve a kamerával történő megfigyelés sem javított a körülményeken. A papírhulladékot lerakó használók egy része nem megfelelően használja a szigetet: a dobozokat egybe teszik bele az edénybe, amely miatt egyből megtelik, vagy továbbra is mellette helyezik el, amivel egy vihar után a feltöltött fotón látható állapotot idézik elő.
A fentiek alapján a képviselő testület a június 29-i ülésén azt a döntést hozta, hogy a papírhulladékos edényeket üveggyűjtőkre cseréljük le (a cserét a SZOVA Zrt. a héten elvégzi, emiatt pár napig nem lesznek kihelyezve a kukák). A döntés nem jár szolgáltatás-kieséssel, mert településünkön elérhető a házhoz menő havi rendszerességű szelektív (papír, műanyag, fém) hulladékgyűjtés, így az itt lakóknál keletkező ilyen típusú havonta elszállításra kerül. A szolgáltatás a vállalkozások számára is elérhető, ha a tevékenységük miatt nagyobb mennyiségben keletkezne náluk ilyen típusú hulladék, akkor ők is kérhetik ennek elszállítását a SZOVA Zrt -től.
Illegális hulladéklerakás visszaszorítása
Lakossági bejelentések során tavaly év végén több illegális hulladékkupac is feltárásra került, leginkább a vépi összekötő úton. A hulladékok nagy része elszállításra került, ami még hátravan, az az autóhulladék. Ahhoz, hogy ezen a szakaszon ne termelődjön újra a szemét, az összekötő út tápláni végére térfigyelő kamera került felszerelésre, illetve felvettük a kapcsolatot a vépi önkormányzattal a másik oldal kamerával történő ellátásával kapcsolatban is. Mihelyst ez megvalósul, akkor tudjuk teljeskörűen figyelemmel tartani az érintett útszakaszt.
Zöldhulladék
A korábbi vasúti töltésen/vépi összekötőn nem csak szilárd hulladék, hanem zöldhulladék is elhelyezésre kerül. Ennek feltételezett oka, hogy a nyári időszakban (május 1-jétől augusztus 31-ig) kerti hulladék égetés céljából tűzgyújtás szabad térben nem megengedett. Erre megoldás a SZOVA Zrt. által biztosított zöldhulladék-gyűjtés, emlékeztetőként a következő 3 szállítási időpont:
- július 7
- augusztus 4
- szeptember 1
Lomtalanítás
Táplánszentkereszten a korábbi gyakorlatnak megfelelően házhoz menő lomtalanítást biztosít a SZOVA Zrt., de a korábbi gyakorlattal ellentétben a regisztráció idejét nem szűkítették le egy adott időszakra, a regisztrálni folyamatosan lehet 2026.09.20-ig;
A lomtalanításra történő regisztrációt követően felveszik a kapcsolatot a regisztrált ügyféllel és egyeztetik a lomtalanítás napját (ennek ideje a regisztrált lakosok számától függően kerül meghatározásra).
Ahhoz, hogy a hulladékszállító járatokat optimálisan meg lehessen szervezni, és a SZOVA Zrt. minél előbbi időpontot tudjon biztosítani a jelentkezőknek, szükség van a lakosság aktív közreműködésére. Kérjük, ne halasszák az utolsó pillanatra a jelentkezést!
Regisztráció: https://hulladekonline.szova.hu/reglom felületen
vagy az ügyfélszolgálat +36 1 776 7777 telefonszámán
A díjmentes lomtalanításra regisztrálni egy teljesítési helyre évente egy alkalommal lehet!
Településünkről eddig néhány ügyfél regisztált be lomtalanításra, de reméljük, hogy a figyelemfelhívás eredményeként több lakos is jelzi igényét, így előbb tudnak járatot szervezni és időpontot adni a regisztált lakosoknak.
Elektronikai hulladék
Amennyiben ismertté válik, hogy településünkön mikor lesz esedékes a lomtalanítás, úgy arra az időszakra megszervezzük az elektronikai hulladékgyűjtést is, hogy a lakosság összehangolt módon tudjon megszabadulni az elmúlt évben feleslegessé vált tárgyaitól.
A fenti tájékoztatót papír alapon is eljuttatjuk a lakosság részére.




Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a vizsgálatok során két helyszínen – az intézmények előtti csapadékvíz-elvezető melletti buszmegállónál, valamint a korábbi zöldhulladék-lerakó területén – a talajmintákban azbesztet (tremolitot) mutattak ki. A vizsgálati jegyzőkönyv elérhető önkormányzatunk honlapján. Fontos hangsúlyozni, hogy az azbeszt jelenléte önmagában nem jelent közvetlen egészségügyi veszélyt. Kockázatot akkor jelenthet, ha ...
Táplánszentkereszt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2026. (II. 11.) önkormányzati rendeletében foglaltak alapján Ifjúsági-díj pályázatot hirdet A pályázat beadási határideje: 2026. május 15. - név, lakcím és életkor megjelölésével A pályázat elektronikusan: programtaplanszentkereszt@gmail.com vagy személyesen a Polgármesteri Hivatalban adható le. A pályázatot a pályázó vagy egy ajánló személy írhatja meg vagy rövid ...
Tisztelt Lakosság! A 2026. évi ebösszeírás céljából kérjük Táplánszentkereszt község közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosait/tartóit, hogy a mellékelt dokumentumok között található "Ebösszeíró adatlap 2026" nyomtatványt kitölteni és legkésőbb 2026. május 31. napjáig az önkormányzathoz eljuttatni szíveskedjenek. Minden további információ megtalálható a mellékelt tájékoztatóban.... 






