Múzeumok éjszakája Táplánszentkereszt
Szent Iván napján, június 24-én, pénteken egy igazán érdekes és izgalmas programra hívjuk a kedves lakókat! A Petőfi utcai Erdődy kastély a pincétől a padlásig látogatható lesz.
A pincében kitárja ajtajait egy ásványi anyag és kőzet kiállítás, ahol Wiktora Antal tulajdonos személyesen mutatja be a kincseket.
Az emeleten a helytörténeti múzeumban régi idők, a 20-30-as, 50-60-as évek, a falusi élet, a szocializmus fotóit, ereklyéit és muzeális értékű eszközeit tekinthetik meg. Igazi múltidézés, nosztalgiázás minden táplánszentkeresztinek!
Akik pedig elemlámpával érkeznek, azok még a padlásra is feljuthatnak, ahol a régi idők falujának életképe fogadja a kíváncsiskodókat.
Várunk minden kedves érdeklődő lakót szeretettel erre az izgalmas esti programra, június 24-én, pénteken, 20 és 22 óra között!

Szeretettel hívjuk a kedves Lakókat június 27-én szombaton az Erdődy kastélyba, ahol minden terem kinyitja ajtaját a Múzeumok Éjszakája Táplánszentkereszt alkalmából.Gazdag és változatos kiállítások: -Pásti Lajos ásvány- és kőzet hagyatékát Wiktora Antal mutatja meg - Forrai Katalin Emlékmúzeumban Padosné Kiszela Edit vezeti a tárlatot - A Helytörténi Múzeumban Borbás Tibor ...
Május utolsó napján, május 31-én Májusfa kitáncolás programja hívjuk a kedves Táplániakat ahol a hagyományőrző esemény előtt és után az egész délután a gyerekekről szól, hiszen ez a nap május utolsó vasárnapja, azaz Gyereknap!a Májusfa kitáncolás hagyományőrző esemény az Önkéntes Tűzoltó Egyesületünk erős kezű tűzoltói segítségével, óvodánk és iskolánk néptáncos ...
Hagyományőrző programunkra hívjuk a kedves Lakókat! Május 1-én, pénteken 10 órakor az Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetésével a közösen feldíszített Táplánszentkereszt májusfáját állítjuk fel. Majd a Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar vezetésével, intézményeink egyesületeink, civil csoportjaink és táplánszentkereszti családokkal felvonulunk a Fő utcában. Mindenki részvételére számítunk! Ünnepeljünk együtt! ...
Egy ünnepi délután a verseket kedvelő gyerekeknek és felnőtteknek. Köszönettel fogadjuk a jelentkezéseket! Az ünnep attól lesz igazán a miénk, ha elfogadják, elfogadjátok a meghívásunkat és jelentkeznek, jelentkeztek egy a megnevezett költők, író egy alkotásával. Választható művek: Benczik Sylvia, kortárs gyermek vers- és meseíró, aki verseit elsősorban a kisebbek (5-9 évesek) ...
A Déryné Program nyertes pályázatával érkezik Bakos-Kiss Gábor: Frankie - A király és a kárhozott című előadása március 29-én, vasárnap 19 órai kezdettel a Németh Lajos Művelődési Házba. Szeretettel várjuk és látjuk a Táplániakat! „Akkor kezdem: nevem Francis Albert Sinatra, a barátaimnak Francis, az ellenségeimnek Frank, maguknak Mr. Sinatra, mindenki másnak ... 






