Farsangfarki Rönkhúzás

MEGHÍVÓ Fogadja Táplánszentkereszt népes közönsége eme míves-ékes közzétételt: Ezúton tudja meg Hölgyemény és Atyafi, akit anya szült világra, gyermekeknek szüleje és teljes bandériuma, hogy mink a kultúrára vágyó, mulatozásban élen járó, sok dologban meg-fáradt emberek, némberek nemes elhatározással és puszta jókedvvel, ízes nyalánkságokkal és finom borokkal, s még finomabb pályinkákkal, a tavalyi sikeres bolond(os)lagzi sikeréből táplálkozva újra Farsangfarki Rönkhúzást szervezünk településünkön, amelyre szeretetnek bőségével hívjuk, várjuk tekintetes Kegyel-meteket minden kedves Tartozékukkal egyetemben az Úr 2012. esztendejének, s február havának 18. napján, szombaton 15 órára a Jókai Mór Művelődési Háznak oldalába. Program: 15 órától széles jókedvvel menet a Vőlegény beszerzéséhez, majd a Menyasszony kikérése, esketés a Művelődési Ház mellett, s végül lakodalom a Kultúrának otthonában, ahol Meny-asszonytánc, s árverezés veszi kezdetét, majd kivilágos-kivirradtig lagzi talpunk elkopásának pillanatáig! Egyéb tudnivalók: Pínzt hozz a menyasszonytáncba, valamint lehetőség szerint maskarában mutatkozzál! A míves-ékes rendezvény báli zenéhez pedig 300,- pengővel hozzájárulni szíveskedjél! Rendező: Táplánszentkereszt Kultúrájáért Közhasznú Egyesület A rendezvény a Kultúrházak éjjel-nappal 2012. országos rendezvény részét képezi! A program a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociál-politikai Intézet közreműködésével valósul meg.