Programajánló

Táplán Mozi - Báthory

Helyszín: Jókai Mór Művelődési Ház, Program időpontja: 2010. Március 30. (Kedd), Feltöltötte: Meskó Krisztián

2010. március 30.
19 óra

Báthory
Cseh, szlovák, magyar, angol, ame-rikai történelmi film


Rendezte: Juraj Jakubisko

Szereplők: Anna Friel
Karel Roden
Franco Nero



„A XVII. században élt Báthory Erzsébet grófnő hátborzongató története amilyen hírhedt, oly-annyira homályba is vesző, bár az idők során elmesélték már történészek, írók, költők, színműírók, zenészek, festők és filmkészítők. A hagyomány szerint a magyar nemesi szár-mazású grófnő az emberiség történetének legnagyobb női gyilkosa volt.
Áldozatait - akik kizárólag nők voltak - megkínozta, mielőtt megölte őket. Megfürdött vé-rükben, és saját fogaival tépett ki darabokat húsukból, miköz-ben még életben voltak. De va-lóban így történt mindez? Négy évszázad alatt semmilyen törté-nelmileg hiteles dokumentum nem került elő, amely egyértel-műen bizonyította volna, hogy pontosan mi is történt. Filmem kiinduló pontja egészen más, mint a legendáé. Az én történe-tem egy fiatal és szép özvegyről szól, aki, mivel több java és birtoka volt, mint magának a királynak, a felsőbb politikai körök összeesküvésének áldoza-ta lett." Juraj Jakubisko, rendező


További programok: